NAGY RÉKA

-

Gyerekkorom óta sportolok, ami szerencsére nem akkora dolog a mai világban. Ez az általános szeretet viszont egy érdekes életutat járt be. Amikor az ember életében eljön a pillanat, hogy felnőttként az maga intézi a saját egészsége terelgetését, jön az út keresése. Az én utam az aerobictól kezdve a kangoo-n át mindenfelé kanyargott. Aztán végülis egy belső hang és a természet szeretete hozta  el a nagy változást. Amikor elkezdtem az alapfokú barlangász tanfolyamot, még annyira gyenge voltam, hogy nem nagyon bírtam magam kihúzni a lyukból. Ez eléggé bosszantott, szóval kerestem valamit, ami ezt a problémát megoldja. Ekkor jött a Thor edzésrendszere, és az azóta is tartó töretlen szeretet, és egy hivatás dédelgetése. Beavatottból immár több, mint 3 éve edző vagyok, és a sport minden irányában szeretem járni az utat.

Ha funkcionális edzésről beszélek, akkor amik számomra fontosak: annak eredményeképpen  tudjam magam kihúzni egy barlangból, felhúzni magam egy sziklafalra és legyen elég kraft bennem egy vadvízi kajakozáshoz, vagy akár egy 2500 km-es túrához. Mindenkinek más a célja. De a lényeg, hogy éld meg az életet, és ehhez egészség kell; fizikai, és lelki erő. A célom, hogy mindazt a jót, amit a sport nekem adott, azt másokkal is megismertethessem. Ezek mellett specialitásom a girjasport, melyben versenyzőként is fel-febukkanok.

“Adj nekem időt, és adok neked célt!”

 

Születési hely: Budapest

Születési idő: 1985.11.26.
Magasság:172 cm
Szakterület:erő-és állóképességfejlesztés, prehabilitáció, girjasport
Órák:Thor Beavatás, Athletic Body, UST, Girya

Képzettségem:TF – Humánkineziológus // THOR FMT level 1. // Suspension trainer // Kettlebell instructor // FMS I-II.

Kedvenc gyakorlat: Girja – hosszúciklus
Legjobban utálom: Ilyen nincs
Sportmúlt:röplabda, barlangászat, girjasport
Kedvenc sportoló: Xenia Dedukina

Példaképek a szakmából: Dan John, Grey Cook, Michael Boyle

Főbb eredményem:

világbajnoki ezüstérem – girjasport

nemzetközi kettlebell sport mestere cím

Ahol megtalálható vagyok:

Facebookon

https://www.facebook.com/nagyrekafmt/

 


Órarend

h
k
sz
cs
p
07:00-08:00
Hétfő
07:00-08:00 :
UST
07:00-08:00 :
07:00-08:00 :
UST
07:00-08:00 :
07:00-08:00 :
UST
08:00-09:00
Hétfő
08:00-09:00 :
UST
08:00-09:00 :
08:00-09:00 :
UST
08:00-09:00 :
08:00-09:00 :
UST
17:00-18:00
Hétfő
17:00-18:00 :
UST
17:00-18:00 :
17:00-18:00 :
UST
17:00-18:00 :
17:00-18:00 :
UST
18:00-19:00
Hétfő
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
18:00-19:00 :
UST
19:00-20:00
Hétfő
19:00-20:00 :
UST
19:00-20:00 :
19:00-20:00 :
UST
19:00-20:00 :
19:00-20:00 :
UST
20:00-21:00
Hétfő
20:00-21:00 :
UST
20:00-21:00 :
20:00-21:00 :
UST
20:00-21:00 :
20:00-21:00 :
Hétfő
07:00-08:00
UST
08:00-09:00
UST
17:00-18:00
UST
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST
20:00-21:00
UST
Kedd
Szerda
07:00-08:00
UST
08:00-09:00
UST
17:00-18:00
UST
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST
20:00-21:00
UST
Csütörtök
Péntek
07:00-08:00
UST
08:00-09:00
UST
17:00-18:00
UST
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST